ELÁLLÁSI TÁJÉKOZTATÓ

Elállási jog

Ön jogosult 14 napon belül indokolás nélkül elállni e szerződéstől.

Az elállási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.

Ha Ön gyakorolni kívánja elállási jogát, egyértelmű nyilatkozatban (például postán vagy elektronikus úton küldött levélben) értesítenie kell minket elállási szándékáról az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Ebből a célból felhasználhatja a lenti elállási nyilatkozat-mintát is, de ez nem kötelező. Ön határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát.

Az elállás joghatásai

Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott).

A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a beleegyezését adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli.

A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

Ön köteles számunkra a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket.

A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli. (Utánvétes, portós csomagot nem áll módunkban átvenni.)

Ön kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.

 

Elállási nyilatkozat-minta

(Csak a szerződéstől való elállási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)

Címzett:E&E Consult s.r.o. Székhely: 945 01, Komárno, Veľkodunajské nábrežie, 4964/7B, Szlovákia E-mail: orders@goldenlotus.space

Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére irányuló szerződés tekintetében:

A termék(ek) megnevezése: .................................................................................

Rendelésszám: .................................................................................

Szerződéskötés (rendelés) időpontja / átvétel időpontja: .................................................................................

A fogyasztó(k) neve: .................................................................................

A fogyasztó(k) címe: .................................................................................

A fogyasztó(k) aláírása(kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén):

...........................................................................

Kelt: .................................................., 20...... év .............................. hónap ......... nap